Nis völgyében halványan világít az elátkozott fogyó hold, gyönge szarvai ösvényt hasítanak fényének a hatalmas upasfa gyilkos lombsátrán át. A völgy mélyén, ahová nem ér el a fény, furcsa alakok mozognak, buján tenyészik a bozót minden lejtőn. Gonosz indák és iszalagok kúsznak a romba dőlt paloták kövei között, szorosan rátekerednek a törött oszlopokra, különös monolitokra, felgyűrik az elfelejtett kezek rakta padlók márványlapjait. A romos udvarokon gigászivá növő fákon apró majmocskák ugrálnak, miközben a mély kincseskamrákban ki-be kúsznak a mérgeskígyók és a nevenincs pikkelyes lények. Hatalmasak a nedves moha alatt szunnyadó kövek, és óriásiak a falak, amelyekről lezuhantak.
Épitőik örök időkre emelték őket, és valóban nemesen szolgáltak még mindig az alattuk tanyát ütött szürke varangynak. A völgy legalján kanyarog a Than folyó, amelynek nyálkás vize vastagon hínáros. Rejtett forrásokból fakad, és a föld alatti barlangokba fut, ezért a Völgy Démona, aki most éppen erre járt, sem tudta, miért vörös a vize, és honnan érkezik.
Hirtelen megjelent a holdsugárban kisértő Géniusz, és így szólt a Völgy Démonához: Öreg vagyok és sokat felejtettem. Beszélj nekem azoknak a tetteiről és külleméről, akik ezeket a kőépületeket emelték. És a Démon azt válaszolta:
- Én vagyok az Emlékezet, és tudós vagyok a múlt tudományában, de én is megöregedtem. Ezek a lények olyanok voltak, mint a Than folyó vize, nem arra születtek, hogy megértsék őket. A tetteikre nem emlékezem, mivel a pillanatnak szóltak. A külsejüket is csak homályosan tudom felidézni, hasonlított-e a kis majmokéra a fán. A nevükre világosan emlékszem, mivel rímelt a folyóéra. A tegnap eme lényeinek a neve man (azaz ember). Ezután a Géniusz visszarepült a vékonyszarvú Holdba, a Démon pedig elmélázva bámult egy majmocskát egy romos udvarból kinőtt fán.
A.
Permalink
3 hozzászólás
A vilag legkonyortelenebb, legszenvtelenebb es leglustabb allatai a Ferenciek teren tanyazo allatok. Szerintem nyugodtan eltaposhatnek beloluk egy tucatnyit, azt is leszarnak mert lustak odebbmenni, a tobbiek meg azert, mert tobb kaja marad nekik. Enis ilyen onzo, dagadt, lusta es konyortelen galamb akarok lenni.
A.
Permalink
Nincsenek hozzászólások
Hetfoi hangulatban kezdodik a szerencsere-kedd reggel. Lefele huzott lelkem gennysarga gyulolet gombockait mosolygos pirosra valtoztatjak az elottem ibolyakek szoknyaban libego szazhetven kilos seggfeltekek - egy kover no legkoverebb reszei. Ma is erdemes volt felkelni.
A.
Permalink
Nincsenek hozzászólások
na mivel Andris munkajat sikeresen berekesztettem a tokeletes commentemmel az elozo posthoz, igy kenytelen leszek en okoskodni valamit ide
a komment gondolati hattere: csupan nem szeretnem ha Andris csatlakozna a nyomorek bloggerek csapatahoz, akik a legkulonfelebb kenszerkepzeteiket emelik isteni magaslatokba, es orakat zenegenek az idiota beszukult gondolataikrol, vagy itt elje ki magat almuveszieskedessel, semmitmondo filozofalgatassal. Nem kell magadra venned A.
Viszont ugy erzem nem szabad tulsagosan azonosulni ezzel a tevekenyseggel, nem lehet ez egy fo elfoglaltsag, addig jo amig “poen” szinten mukodik az egesz, vagy pedig ertelmes elgondolkodtato dolgokat osszunk meg az emberekkel.
Ez igazabol nem egy ellened iranyulo merenylet volt, csupan egy hirtelen elotoro gondolat, amivel jodolgomban nem tudtam mit kezdeni.
Mondjuk felmentem a chat.hu ra eppen es kb fel orat toltottem azzal hogy az emberek kepeit nezegettem es a bemutatkozojukat olvasgattam, inkabb irjal blogot
De ettol nem lehet elszakadni, kenyszeresen kapcsolgatom percenkent az ablakokatt hatha mond valaki valami erdekeset, de nem nem baj jofejkedni meg okadni lehet, majdnem jobb mint 1 blog
Na nem tom mennyi ertelme van ennek a postnak, de nem olvasom vissza mert kitorolnem es semmit nem irnek.Azota mar lehet mar amshogy latom a dolgokat es ez a blogiras igazabol isteni szferakba emel.
Bar igen mindenki eldonti sajat maganak, hogy mit akar ennyit kellett volna irni o_O
Hu ezek a buzerans smilek kurva idegesitoek, inkabb kiveszem.
J.
Permalink
1 hozzászólás
Amint lehet, holnap reggel felderitokorutra indulok kedvenc honlapjaim, blogjaim iranyaba, hogy osszegyujtsem es kommentar nelkul megosszam mindenkivel a mai Gyurcsany-Orban vitaval kapcsolatos cimeres baromsagokat. Mar nagyon varom.
A.
Permalink
7 hozzászólás
A negyemeletes lakoepulet csontures lepcsohazaban eldurrantott vadgalamb egy kisebb banyarobbantas hangalapu elmenyevel ajandekozott meg.
Egy picivel jobb lett a napom.
A.
Permalink
Nincsenek hozzászólások
" I am a mortal, but am I human?
How beautiful life is now when my time has come
A human destiny, but nothing human inside
What will be left of me when I'm dead?
There was nothing when I lived."
Mayhem - Life Eternal (De Mysteriis Dom Sathanas; 1994.)
A.
Permalink
Nincsenek hozzászólások
A cimben ripakodo ocsmany es tenyerbemaszo javitast az ekezet nelkul olvasni nem tudok szeles koru tomegeinek irtam. Ezt kenytelen voltam kijelenteni. Elnezest.
Szoval a Pure eleterzes mibenleterol szeretnek nehany szot ejteni, mivel egyesek ezen eletforma uzesevel buszkelkednek, mikozben sajat sekelyes variacioikat gyakoroljak.
A Pure megteremtese/alapitasa/letrehozasa/szummonalasa/kondzsuralasa/megszulese/eletre hivasa/van meg egy-ket szokincsem egy da vampire ules utanra vezetheto vissza amikor par bohokas fiatal kitalalj a Pure Vampiret, aminek lenyege a rendszer olyba torteno lecsupaszitasa, hogy csak a pusztakezes harc es az ezt tapolo/fokozo/novelo/erosito/szinergizalo/hatalmasabba tevo/van meg egy-ket szokincsem "sallangok" maradjanak.
Na innentol kezdve tartjuk szamon a Pure-t, mint fogalmat, ami barmire konnyeden rahuzhato, igy peldaul lehet egy eletstilus is.
A Pure ember alapveto ismerve, hogy epp azt teszi meg amihez kedve szottyan, mindenzt szegyentelenul, ha ugy hozza az elet. DE! Ez nem jelenti azt, hogy ha nekem epp kedvem tamad belsaramat egy forgalmas ter kozepen a tomeggel megosztani, azon nyomban megteszem. Nem. Latszolag ez Pure lenne, de ez esetben a befogado kozeg feltehetoleg tunteloleg lepne fel. A Pure-sag fokozata, a Pure ember milyensege tehat nagyban fugg a kornyezeteben tartozkodo egyenektol (ami egyben mercejeul is szolgal annak, mi szamit az adott helyzetben Pure-nak). Vegyunk nehany peldat:
- elokelo "oljukenit for 4000forint" etterem, oltonyos emberek surognek forognak az edesseges pult korul. A Pure ember kiszemeli a somloi galuskas talat, es olyan vehemenciaval csattintja ra a tanyerjara, hogy racuppanjon egy keves a szomszed neni blezerere is.
- ugyanez az alaphelyzet, a Pure ember annyi somloit szed amennyit mar nem tudna megenni DE a tobbi rosszarcu, jolfesult, kosztumos kocsognek mar nem marad.
- kozos alkoholnemu fogyasztas egy elhagyatott pataknal, ahol nehany bohokas fiatalember tobb uveg szesz elfogyasztasa utan hanyoversenyt rendez, majd bonuszpontert az egyikuk beleugrik a csobogo patakba (amibe minden este beleengedik a keruleti uszoda es a par utcaval odebb levo mekdonalc minden savaborsat).
-randevu, ahol a Pure ember kiszemeltjet a Keleti Bufebe invitalja meg egy mazas hurkara, majd egyutt elfogyasztanak egy langymeleg dobozos kobanyait.
-a Pure ember beszelgeteseiben keruli a sallangokat, a mezesmazos beszedet (ez nem egyenlo a bo szikincs, a meses szoviragok, es a gyonyoruen pallerozott mondatokba bujtatott kurvaanyazas elkerulesevel).
- ha velemenynyilvanitasra kerik, nem csomagolja, vagy bujtatja oszinteseget; akkor is odavagja a velemenyet, ha nem tetszo, vagy esetleg bantoan nyers. A Pure ember nem hazudik (~ritkan).
-a Pure ember nem valtoztatja percenkent a velemenyet egy adott temaban, nem vesz 180 fokos fordulatokat, ha a szel epp ugy fuj. Erzelmei, velemeny(i), tartosak, melyen gyokeredznek (ezt sok atlagember beskatulyazna a "na ez csak fekete-feherben latja a dolgokat"-ttal).
Nemtudom sikerult e atadnom a lenyeget.
A.
Permalink
1 hozzászólás
Ma reggeli allapotomat leginkabb ugy lehetne leirni, hogy megromlott a belem. De hiba lenne ilyen koznapi definiciokba bocsatkozni, mivel a napnal is vilagosabb, hogy egy kulso univerzumbeli felsobb tudat vizitacioja tortenik eppen a testemben. Isteni burokka valtam. Az eszme epp biologiai kiserleteket vegez rajtam, hogy valahol a galaxis egy tavoli pontjaban megmenekulhessen egy civilizacio, Osszeszoritott fogakkal es konnyekkel kuszkodve turom el ezt a megtiszteltetest, egyben kejesen lubickolok az onmagam teremtette kengozos ocean tajtekos habjain. Remelem errol a busz es a metro tomott kozonsege ugyanigy velekedett reggel.
Mas.
Idefele jovet lattam egy csigat, de o valoszinuleg nem latott engem. Ezen meg gondolkozom.
Mas.
A tavaszi cipo kivaloan muzsikal, SZOGLETES ORRU, igy a letezes minden szintjen atjart az EXTRAVAGANCIA. Mashogy latom a szineket, finomabbak az illatok, izletesebb a falat a szamban, csodalatosak, ragyogoak a fenyek, es mar a rakot is tudom gyogyitani kezratetellel. Nem utolso sorba megszuntem hetkoznapinak lenni. Koszonom Neked, szogletesorru cipo!
A.
Permalink
4 hozzászólás
Várom a holnapot, és rettentő tehetetlennek érzem magam.Ráébredtem, hogy ha valaki tehetetlen akkor valami rettentően kirívó dolgot kell tennie hogy lenyugodjon (legalábbis nekemvan néha ilyen késztetésem). Úgyhogy most megyek, és megeszem a szarom.
W.
Permalink
1 hozzászólás
A legelején szeretném leszögezni : megtisztel hogy eme blog-remekmű alakításában magam is részt vehetek.
Ezt a rettentő jó napot gondoltam megosztom a világgal. Elsősorban a faszomon folyik a genetika, holnap nagyszerű dolgozatot írok belőle, és a héten valószinü nem ez a legutolsó. Egész kibaszott délután a-b-c allélokat valószinűséget és zsírosan szájbakurt mutációkat tanultam mert egy eszeveszett vadállat meg akar huzni bioszból. Gecire elegem van mindenből.
Kurvára zaklat hogy a fasz tanárok negyeidkben akarnak alámverni és jól elbaszni mindent, elég nekem a töri meg az angol még ezt a fos biológiát is ugy tanuljam mintha valami genetikusként akarnék dolgozni.
Attól is a faszom kivan hogy az emberek bűzlenek a buszon, és hogy a köcsög cigánygyerekek lökdösnek mert futnak az üres szék után.
Az hogy a terem AJTAJÁBA ált be beszélgetni két ribanc hogy véletlenül se férhessek el mellettük olyan szinten felidegelt hogy azthittem sorban fogom őket megbaszni-megölni-megbaszni.
Kurva csövesek szólítanak le percenként, miközben mások nyomják a SZÁJAMBA a röpcédulákat, és ha ez nem lenne elég az örsön az összes automata kiürült, 10 és 20 ezreseket tudnak csak kiszarni magukl. hát mi a szent fasz van mostanában?
Hazajövök, feljövök msnre erre bazdmeg anyu fentvan hogy MEGINT LEBUKTÁL MERT NEM MENTÉL TÖRIRE… OMG tanulok anyu hagyjal mar ha nem csinalom nagyobb baj lesz.
MA mindenki, még a köcsög Tomi is ki akar hozni a sodromból de mostmar elmehettek a kurva isten rozsdás faszára.:)
Raadasul mostantol a pentek sem jó egy ideig mert ÉRETTSÉGIRE KÉSZÜLÜNK. no comment megyek és felgyújtom magam.
W
Permalink
4 hozzászólás
Miutan leultem a szekbe az elorobajlo ocsmany sajtszag a labam iranyabol meggyozott arrol, hogy ideje legalabb oktoberig felretenni a bakancsot. Eljen a tavasz rohad a husom az örömtől.
A.
Permalink
Nincsenek hozzászólások
Milyen is a hetfo reggel? Vegyuk csak sorjaban.
-mindig a legrosszabb.
-ellentetben mas reggelekkel itt mindig legalabb duplaakkora a tomeg minden kozlekedesi eszkozon.
-ritkabban jarnak a buszok.
-ocsmany parfumillatkeveredes kesztet okadasra minden masodik percben.
-dugo van az utakon hogy szamos lehetoseged legyen okadasra.
-lofasz kedvem van dolgozni, de ilyenkor kene a legtobbet persze.
Na ilyen a hetfo reggel.
Sikerult letorolni az aborymot, amit az uj arcturus valtott fel. Ez elsore unalmas es szar, viszont masodszorra is. De mivel duzzadok a toleranciatol ezt fogom hallgatni egesz heten (okulva a multhetbol).
A.
Permalink
Nincsenek hozzászólások
2006.04.03 - 21:05 Ütközetben eltűnt 2. (Viasat3)
2006.04.10 - 21:05 Karatés védőangyal (Viasat3)
2006.04.11 - 20:00 Az igazság megszállottja (Viasat3)
2006.04.12 - 20:00 Az igazság megszállottja 2 (Viasat3)
2006.04.03 - 21:40 Egyszemélyes hadsereg (FILM+)
2006.04.05 - 21:40 Karatés védőangyal (FILM+)
ismetles: április 8. Szombat, 01:50
A.
Permalink
1 hozzászólás
En ugyan attol eltekintve, hogy orbbapockoltem apam-anyam kihagytam angy trefalkozast a jeles nap alkalmabol, azonban egy kedves cimboram konyortelenul megadta a modjat. Tobbedmagammal csont nelkul benyaltuk, nem kis idegeskedest okozva ezzel magunknak. Szerencsere pont elkaptam msn-en ahol egy harmatgyenge kiserletet "neharagudj nemtudunk most beszelni" pallosommal szetzuzva fenyt deritettem az igazsagra. Aztan falaztam tovabb, hehe (bocs akire vonatkozik, asszem most legalabb negyen szeretnenek megfosztani a hereimtol).
Hat ebben a postban most semmi vicces nem volt, oregszem.
A.
Permalink
1 hozzászólás